Bár a kapcsolatfelvétel szóról mindenkinek a nyolcadik Star Trek mozi ugrik be, Jonathan Frakes filmje mellett az azonos című TNG epizód is megérdemli, hogy kiemelten foglalkozzunk a hátterével és mondanivalójával. Annál is inkább, mert Riker megpróbáltatásai, illetve Picard “gyorsított” kapcsolafelvétele szokatlan és újszerű történetmeséléssel kerültek a képernyőre, a sokáig mellőzött nézőpontváltás pedig olyan területre vitte Roddenberry univerzumát, ahová Star Trek még nem merészkedett.
Már a főcím előtt is világossá válik, hogy a Kapcsolatfelvétel egészen rendhagyó élményt ígér: sehol egy hajónapló, sehol egy azonosítható helyszín az Enterprise-ról, a teljesen idegen környezetben pedig hiába is keressük az egyenruhákat és a felismerhető arcokat, a cold open első pillanatai kapaszkodó nélkül hagyják a nézőt. A szokásos felütés helyett most egy ismeretlen kórházba kerülünk, mielőtt azonban megkérdezhetnénk, hogy a megfelelő sorozatot indítottuk-e el, a képernyőn kibontakozó vészhelyzet váratlan fordulatot vesz: a sürgősségi csapat éppen Riker megmentésén fáradozik, a parancsnok azonban szemmel láthatóan nem úgy néz ki, ahogyan a legutóbbi epizódban láttuk. Riker valamiért felvette a helyiek küllemét, ebből és az epizód címéből pedig sejthetjük, hogy az Aki megfigyeli a megfigyelőket (Who Watches the Watchers, TNG 3×04) című részhez hasonlóan itt is egy álcázott beépülésről lehet szó, az alaphelyzetet tekintve pedig úgy tűnik, hogy a küldetés során ezúttal is komplikációk léptek fel.
Kapcsolat születik
A Kapcsolatfelvétel alapötletét Marc Scott Zicree nyújtotta be, akinek munkássága a Babylon 5, a Sliders, valamint a nyolcvanas évekbeli Alkonyzóna kapcsán is ismerős lehet, a TNG után pedig a Deep Space Nine-ban is zöld utat kapott egy ötlete, melyből A csillagokon túl (Far Beyond the Stars, DS9 6×13) című epizód született. Amikor a Kapcsolatfelvételt megvásárolták, éppen a TNG harmadik évada futott, a kreatív csapat viszont nehézkesen kapott rá Zicree javaslatára. Mivel az írót a többszöri visszautasítás sem tántorította el, kitartóan ostromolta a producereket, egy idő után pedig meg is látták a lehetőséget a Kapcsolatfelvétel koncepciójában:
“Hónapok teltek el, mire megvásároltak egy sztorit. Összesen 50 vagy 60 ötletet vetettem fel a sorozat számára. Általában értékesíteni tudom az első vagy második elképzelésemet, de itt ötvenszer neki kellett futnunk, mielőtt kikötöttünk a Kapcsolatfelvételnél. Piller kedvelte az anyagot, így azt mondta, vágjunk bele. Egy ponton Ira Behr azzal kezdett viccelődni, hogy egy ötletgép vagyok, és be kéne zárni engem egy szobába, ahol az ajtó alatt csúsztatnám ki a papírokat. Hálaadás előtt ültünk össze 89-ben, a megbeszélés reggel 5-kor kezdődött. Már mindenkinek elege volt és haza akart menni, tehát eléggé megterhelő volt ez az ötletelés.”
Az új nemzedék showrunnere, Michael Piller elragadónak és érdekfeszítőnek találta a koncepciót, mely egy föderációs kapcsolatfelvétel folyamatát mutatja be. Ahogy általában lenni szokott, a sztori ezúttal is számos fázison és átalakuláson esett át, mire a nézők elé kerülhetett: egy ideig A bádogember (Tin Man, TNG 3×20) írói, Russell Bailey és David Bischoff dolgoztak rajta, egy ideig pedig Ronald D. Moore és Joe Menosky vették kezelésbe az alapanyagot, az első változatok pedig inkább az Enterprise nézőpontját mutatták be. Egy ponton úgy tűnt, ez lesz az évad végén a cliffhanger, egy másik időszakban pedig Wesley Crusher búcsúepizódjanként képzelték el – ebben a Graduation című történetben Wesley a bolygón maradt volna, hogy megfigyelje a kapcsolatfelvétel kulturális folyamatát. Zicree szerint olyan verzió is volt, melyben a megfigyelők kompbalesetet szenvednek, egy másik elképzelésben pedig a leszállócsapat tagjai helyi hírességekké válnak.
Piller mellett Marina Sirtis-t is lenyűgözte az epizód szellemisége, aki annak is hangot adott, hogy egy váratlan találkozásnál Troi tanácsadónőnek is ott a helye, ha egy kapcsolatfelvételre kerülne sor:
“Az egyik legérdekesebb epizód volt az évadban. Ez a felvetés annyira nyilvánvaló volt, mégsem foglalkoztunk vele eddig, 150 Star Trek epizódból egyik sem hozta fel az ügyet. Persze, hogy megjelennek olyan emberek, akik térhajtóművet fejlesztenek és kimennek az űrbe. Hogyan kezeljük ezt az egészet? Igazán jó epizód volt, Patrick pedig egyetértett abban, hogy mi vagyunk a legmegfelelőbb két ember, akiknek le kell menniük a bolygóra beköszönni.”
A történet egyébkénk sokat merít az “Amikor megállt a Föld” című klasszikus sci-fiből, ezt maga Piller is megerősítette:
“Egy 50-es évekbeli sci-fi mozi, csak épp itt mi vagyunk az idegenek, ténylegesen így próbáltam megírni.”
Amikor megállt a Föld
Robert Wise 1951-ben bemutatott scifijében egy idegen lény, Klaatu érkezik a Földre, hogy fontos üzenetet közöljön a Föld lakóival. Sajnos a kapcsolatfelvétel rögtön kis híján kudarcba fullad, amikor a felvonuló katonaság egy tagja félelmében rálő a lényre. A kórházban Klaatu azzal kénytelen szembesülni, hogy az egész emberiségnek szóló üzenetét politikusok ki akarják sajátítani maguknak, a hadsereg pedig fogolyként kezeli. Elszökik, és “John Carpenter” néven Washington lakói között rejtőzik el.
Miközben a rendőrség nagy erőkkel keresi, barátságokat köt, bejárja a várost, és megismerkedik egy tudósprofesszorral, aki összehív egy nemzetközi tudóstalálkozót, hogy meghallgassák az idegen fontos üzenetét. A hatóságok minden igyekezete ellenére (amibe beletartozik, hogy lelövik, meghal, de szerencsére robotja, Gort meggyógyítja) Klaatu elmondja a jelenlévőknek, hogy az ő társadalmában már megszüntették az erőszakot és az agressziót. Úgy tűnik, a Föld nem ezen az úton jár, és így az emberiség akár önmaga vesztét is okozhatja. Figyelmezteti is az embereket, hogy ha ezzel az attitűddel lépnek ki a galaxisba, a “bolygók szövetsége” sem fogja tolerálni ezt. Mondanivalója végeztével távozik a Földről repülő csészealján.
Az 1951-es film egy kiáltványnak tekinthető a nukleáris fegyverkezés ellen a hidegháború közepén, ami főszereplőjét kisebb viccnek szánt, de elgondolkodtató jézusi párhuzamokkal ruházza fel. A “The Day The Earth Stood Still”-t az Amerikai Film Intézet 1995-ben “kulturális, történelmi és esztétikailag jelentős filmként” ismerte el és választotta megőrzésre.
A film 2008-es változata a háború és erőszak témakörét az emberiség és a természet ellentétére cseréli, illetve az ember alapvetően erőszakos természetére, mely egymás ellen fordít minket.
Star Trekes vonatkozásként elmondhatjuk még, hogy Robert Wise rendezte később az első Star Trek mozifilmet, valamint, hogy ez a film Pike kapitány egyik kedvence, és a Strange New Worlds első epizódjában pár villanásnyit láthatunk is belőle.
– Ysu & NocadLee –
A nyolcadik utas az ember
A vonzó történet ellenére Piller számára előállt egy akadály, mely erősen hátráltatni kezdte a forgatókönyv kidolgozását, létezett ugyanis egy olyan narratív irányelv, hogy a Star Trek főhősei nem jeleníthetők meg egy idegen faj nézőpontjából:
“Az első két vázlatot a saját nézőpontunkból írtuk meg, de rájöttem, hogy ez nem működik. Visszatartott minket a szabály, és bármennyire is támogattam Gene univerzumának szabályait, néha előszeretettel szegtem meg őket, ha az a sorozat javát szolgálta. Azzal kerestem fel Rick-et, hogy tudom, mennyire nem szereti feszegetni a formátum határait, de ez egy egészen különleges epizód lesz, ha megírhatom az idegenek szemszögéből. Beleegyezett, de az volt a feltétele, hogy a jövőben soha többé nem rúgjuk fel ezt a szabályt. A Star Trek történetében ezután nem is volt rá példa, hogy a karaktereinket idegen nézőpontba helyeztük volna, ez pedig nagyon különlegessé és egyedivé teszi ezt az epizódot.”
Az utóbbi nyilatkozat természetesen csak a Voyager sorozatig érvényes, ahol újra előkerül ez a megközelítés, elég ha csak a Távoli eredet (Distant Origin, VOY 3×23), vagy éppen az Élő szemtanú (Living Witness, VOY 4×23) alaphelyzeteire gondolunk, de a külső nézőpont az Enterprise negyedik évadában is megjelenik, a Semleges megfigyelők (Observer Effect, ENT 4×11) című epizódban viszont pont a főhőseink kerülnek idegen monitorozás alá. A Kapcsolatfelvétel előtt ez a perspektíva még kifejezetten kerülendő volt, ennek magyarázata talán az epizodikus formátumban keresendő: mivel bármelyik epizódba belevághatunk (akár előzmények hiányában is), Roddenberry valószínűleg szerencsésebbnek találta, ha az új nézők nem egy külső fél megítélésében látják meg először a főhősöket. Michael Piller szabályszegését viszont helyesnek látom, ezen ponton ugyanis éppen a rendhagyó alapfelállás teszi érdekessé a történetet, emellett persze az is igaz, hogy az írói eszköz akkor működik igazán jól, ha tényleg csak a legritkább esetben alkalmazzák.
Bár a perspektíva újszerű, az írók mégsem dobják teljesen mélyvízbe a közönséget, a malkóriai nép ugyanis nem áll távol a nézőt körülvevő világtól. A cselekményben Riker egy olyan miliőbe kerül, amelyben számos egzotikus részlet, valamint különösebbnél különösebb technológia tárul elénk, az összhatás viszont nagyon is ismerős, mintha csak saját bolygónkról és társadalmunkról szólna a történet. A sorozat producere, David Livingston így kommentálta az epizód vizualitását:
“Ez az első olyan epizód, amellyel teljesen eltértünk a megszokott iránytól. Olyan díszleteket, kosztümöket és orvosi berendezéseket próbáltunk létrehozni, melyek ismerősek a mai ember számára, mégis különböznek annyira, hogy senki sem mondhatja, hogy csak rendeltünk egy hordágyat a kellékesektől. Nagyon sok energiát öltünk abba, hogy átbeszéljük a kellékek és a díszletek kinézetét, ez pedig elég egyedülálló vizualitást eredményezett. Úgy gondolom, sikerrel teljesítettük ezt a feladatot. Nem volt könnyű, de a néző saját magát azonosíthatta ezzel a néppel, szerintem pont ilyen érzést kell keltenie egy kapcsolatfelvételnek.”
Jöttünk, láttunk, megfigyelnénk
Az álcázott megfigyelés és a kapcsolatfelvétel a Star Trek egyik legérdekesebb motívuma, mely az én fejemben markáns asszociációban áll a Berman éra hangulatával és szellemiségével. A Föderáció a kapcsolatfelvételek előtt gondosan szemügyre veszi a potenciális partnereket, ebben az epizódban azonban külön említést kap, hogy a megfigyelés intézményét még a döntéshozók között is viták övezték, mielőtt a gyakorlat életbe lépett. Akárcsak az Aki megfigyeli a megfigyelőket és az Űrlázadás esetén, a bolygón tevékenykedők lelepleződése most is bonyodalmakhoz vezet, ezúttal viszont maga a megfigyelés ténye, és az ebből következő bizalomvesztés kerül a középpontba, az ismerős perspektíva pedig még inkább átérezhetővé teszi a kérdést, miszerint elvárhatja-e a Föderáció a másik féltől, hogy őszintének lássa szándékait, miután kiderül, hogy évek óta megfigyelés zajlott?
A dilemmára nincsenek egyszerű válaszok, ahogy arra sem, hogy mikor készül fel egy társadalom a kapcsolatfelvételre. Durken kancellár bölcs, higgadt és megfontolt vezető, akinek regnálása alatt a tudományos fejlődés éppen arra a szintre érkezett, hogy a malkória nép már a térváltás küszöbén áll. Mivel Picard és Durken kitűnően megértik egymást, úgy tűnik, hogy az ismerkedés és a közeledési folyamat a lehető legjobb kezekben van, de a kórházban tapasztalt jelenetek, illetve Krola ténykedése hamar kiábrándítja a nézőt: ez a kapcsolatfelvétel beláthatatlan, és valószínűleg kontrollálhatatlan következményekkel járna, ezen pedig Durken józansága, illetve Picard erőfeszítései sem tudnak változtatni. Riker feltűnése így a malkóriai Roswell-incidensként marad az utókorra, melyet az aktuális szórakoztatóipari és közéleti programok dömpingje gyorsan kitöröl majd a nyilvánosság emlékezetéből, az elnapolt kapcsolatfelvétel pedig újabb kérdést hagy nyitva: a malkóriai nép a felkészülés miatt edződik meg egy hasonló találkozásra, vagy egy esetleges újabb találkozástól lesznek felkészültek, hogy kiléphessenek a világűrbe?
A Kapcsolatfelvételről a 250. adásunkban beszélgettünk, melyben az epizód háttere és mondanivalója mellett a szinkronos érdekességekre is kitértünk:
