Star Trek podcast hetente | Következő műsorainkban:

Elbeszélek melletted – Darmok a nyelvészetben

Szerző: | 2024.03.08 | háttér

Az Enterprise egyik legfontosabb feladata, hogy új életformákat, új civilizációkat kutasson fel, de mi a teendő akkor, ha az univerzális fordító csődöt mond? Ha két kultúra igazán meg szeretné ismerni egymást, viszont a nyelvre nem támaszkodhatnak, olyan belső átszellemülésre van szükség, mely a felek legmélyebb önismereti kérdéseibe, valamint legősibb civilizációs hagytékaiba kalauzol. A Darmok napjainkban is közkedvelt beszédtéma, felbukkanása pedig a tudományos közéletben sem szokatlan, a metaforikus közlésmódot így nyelvészek, pszichológusok és egyéb gondolkodók is rendszeresen elemzik. Mivel a kérdéskör újra és újra felbukkan, a frekventált megjelenés a konferenciákon és szimpóziumokon is garantált, de az összejövetelek mellett a rendre megjelenő ismeretterjesztő írások, valamint a tudományos közlemények és a nyelvvel kapcsolatos kutatások is biztosítják, hogy a Darmok továbbra is kurrens vitatéma maradjon.

Tartalom

1. Énkérdés – A nyelvből és kultúrából táplálkozó öntudat.
2. Mondát mondok, tehát vagyok – A TNG hősei, mint mitikus öntudatok.
3. Mémek, mint mi – Darmok és Jalad az online térben.
4. Amikor a zaj ledől – Kivezető fejezet.

1. Énkérdés

Bár a témakör már adott volt (a nehézkes párbeszédről szóló elképzelést először Philip LaZebnik vetette papírra), a Darmok fejlesztése mégsem zajlott zökkenőmentesen, a két évig tartó előkészület pedig rekordhosszúságú időtartamnak számított. Annak ellenére, hogy a Michael Piller fémjelezte TNG korszakban soha nem volt még olyan forgatókönyv, melynek kidolgozása ennyire elhúzódott volna, Piller végig kitartott a megvalósítás mellett, egy ponton pedig úgy döntött, hogy Joe Menosky-ra bízza a sztori felgöngyölítését. Menosky a negyedik évadban már markánsan letette a névjegyét, hiszen írói munkájával olyan epizódokban működött közre, mint a Kapcsolatfelvétel (First Contact), Az N-edik fok (The Nth Degree), vagy éppen az Elmélet és gyakorlat (In Theory).

Menosky egyetértett vele, hogy az alaptéma rendkívül érdekfeszítő, a maga részéről tehát szívesen továbbgondolná a premisszát, mely egy kommunikációs bonyodalmat vázol fel. Ezzel együtt viszont azt is világossá tette, hogy nem szeretne olyan problémafelvetést, melynek megoldása abban merül ki, hogy a legénység egyszer csak átlépi a nyelvi gátat, ezt követően pedig minden megoldódik. Menosky ehelyett olyan idegeneket képzelt el, akik a tudatosság gyökeresen más formáját gyakorolják, mint az emberek, illetve az Enterprise-on szolgáló egyéb fajok. Ehhez a koncepcióhoz Julian Jaynes 1976-os könyve, A tudat eredete a kétkamarás elme hanyatlásában adta az ihletet, melyben Jaynes arra a következtetésre jut, hogy az emberi öntudat sokkal inkább egy kulturális és nyelvi előzményekre épülő jelenség, semmint veleszületett, biológiai adottság, ebből kifolyólag pedig folyamatos fejlődésen megy keresztül. Miután elolvasta Jaynes monográfiáját, Menosky részletes jegyeztet írt Michael Pillernek, írásában pedig elkezdte körvonalazni a Darmok hátterét, illetve az idegen kultúra működését:

“Jó néhány évvel ezelőtt egy történeti antropológus kiadott egy könyvet, melynek címe “A tudat eredete a kétkamarás elme hanyatlásában”. Az volt az állítása, hogy az ego (vagyis az a részünk, amire “énként” utalunk, más szóval az “öntudat”) egy viszonylag új fejlemény (biológiai értelemben), ami körülbelül 5000 évvel ezelőtt jelent meg az egyiptomi civilizációban. Ennek bizonyításába és levezetésébe nem mennék bele, az az elképzelés viszont érdekes lehet számunkra, hogy egy fejlett, technológiai civilizáció, mint a korai egyiptomiak (nyelvvel, mezőgazdasággal, építészettel, öntözőrendszerekkel, kézművességgel, stb.) anélkül létezhettek, hogy bárki is azt gondolta volna, hogy “Én ezt és ezt fogom tenni.” vagy “Én úgy érzem, hogy…” Manapság ez teljesen felfoghatatlan számunkra, pedig ugyanolyan emberekről beszélünk. Képzeljük el, mennyire idegen lenne számunkra, ha valódi földönkívüliekkel találkoznánk. Ez lehet az az érzés, amit megpróbálhatunk megragadni a Darmokban.”

Az epizód keletkezését, valamint az idegenek metaforikus kifejezésmódját egy logikával, filozófiával és összehasonlító nyelvészettel foglalkozó kutatónő, Kristina Šekrst is megvizsgálta, észrevételeit pedig a Darmok and Jalad on the Internet: the importance of metaphors in natural languages and natural language processing című tudományos közleményében fejtette ki. Šekrst olyan írásos emlékeket állít szembe Jaynes elméletével, melyek arra utalnak, hogy az említett egyiptomiak talán mégsem nélkülözték a kifejlett ego jelenlétét, mindezt arra alapozta, hogy ezekben az elbeszélésekben az egyes szám első személyű nézőpontok is rendre felbukkanak. Ha viszont eltekintünk a vitás esettől, illetve annak nyelvtörténeti konkrétumaitól, a kutatónő szerint semmi akadálya, hogy a Darmok erre a felvetésre épüljön, ez a megközelítés ugyanis valid és működőképes alapot szolgáltat a történetnek. Az epizód emellett szemléletesen illusztrál egy olyan esetet, melynek megértéséhez egy frissebb nézőpontra, mégpedig a kognitív nyelvészet szemléletmódjára lehet szükség. (Ez az irányzat akkoriban egyre nagyobb teret nyert magának, kiemelt szerepet adva az emberi megismerés folyamatának.) Šekrst azt is hangsúlyozta, hogy a Darmok újabb üdvözlendő példa arra, amikor a Star Trek újszerű tudományos elképzeléseket visz a képernyőre:

“A Star Trek több epizódban és több szakterületről is megjelenített tudományos kutatásokat. Az új nemzedékben például a Mitől ember egy ember? (The Measure of a Man) bemutatja, hogy egy mesterséges intelligencia esetén milyen etikai problémák keletkeznek, a Darmok pedig a nyelvészet, a filozófia, valamint a kulturális ismeretek legújabb fejleményeire épít, hogy új perspektívát adjon egy jelenségről, melynek alapjait masszívnak és alaposan kitárgyaltnak hittük, de ezek az alapok mégiscsak megrengethetők.”

2. Mondát mondok, tehát vagyok

Ha jobban belegondolunk, az eltérő énkép megjelenése a Star Trekben sem teljesen új, hiszen a borg életvitele egyáltalán nem enged teret az egyéniségnek. A későbbi Én, a Borg (I, Borg) című epizódban például olyan átalakulást tárnak elénk, melynek során egy kollektívában működő elméből egyéniség formálódik, ez a metamorfózis pedig hasonló tudatformázással járhat, mint amit Joe Menosky jelölt ki a TNG főhősei számára. Bár Menosky egy öntudat nélküli civilizációból indult ki, az író gondolatmenete nem állt meg ennél a felvetésnél:

“Az öntudat vagy az “Én” hiánya mellett olyan irányba is mehetünk, hogy különböző öntudatok is létrejöhetnek – vagyis az “Én” különböző módokon is megnyilvánulhat. Személyes tapasztalataink közül az álmaink állhatnak ehhez a legközelebb. Ilyenkor egy “álomego” van jelen, és teljesen máshogy viselkedünk, más dolgokat mondunk, mint amikor ébren vagyunk. De ha az álmaink kontextusában nézzük, ezek a furcsa és kiszámíthatatlan tettek teljesen legitimek és természetesek. Ugyanennek a működésnek egy másik színhelye a mitológia, ahol a hős vagy a hősnő olyan módon cselekszik, ami nem mindig tűnik racionálisnak, de végül célhoz vezet.”

Menosky azt a vezérelvet választotta, hogy az idegenek a saját mítoszaikra támaszkodnak, közléseiket pedig kizárólag a mondavilág elemeiből szelektálják:

“A mitikus hősök és protagonisták többféle öntudati működésről is tanúskodnak, amik jelen vannak az emberiség életében. Egyénenként (és néha kultúránként) viszont hajlamosak vagyunk egyetlen domináns formával azonosulni (habár az évek során ez el is tolódhat). A Darmokban szereplő idegen faj teljes egészében egy úgynevezett “képzeletbeli” vagy “mitikus” öntudati formában létezhetne. Egy idegen személy tehát folyamatosan bemozogná az öntudat domináns formáit. Az idegenek között ez nem okozna problémát a kommunikációban – ők együtt változnának, egyfajta folyamatos táncban a fluid pszichék között. De a kívülállók számára, mint például az Enterprise legénysége, a kommunikáció teljesen kilátástalan velük. Tehát nem arról van szó, hogy nem értjük meg a nyelvük struktúráját – inkább az a helyzet, hogy folyamatosan ellentmond egymásnak, amit mondanak, illetve amit csinálnak. Semmi sem áll össze, semmire sem tudunk támaszkodni.”

Ezt a mechanizmust Data magyarázza el a nézőknek, a megvalósult epizódban ugyanis kifejti, hogy a tamariánok egészen szokatlan absztrakciós képességről, illetve eltérő önazonosságról tesznek tanúbizonyságot. A legénység tehát olyan helyzetbe kerül, hogy ki kell mozdulniuk saját perspektivájukból, a párbeszéd (vagy legalábbis egymás megértése) ugyanis csak akkor lehetséges, ha megismerik az idegenek gondolkodásmódját:

“Amikor az idegenek erre a képzeletbeli vidékre sugározzák a felderítőcsapatot, akkor nem arra megy ki a játék, hogy megtanítsanak nekik egy lefordíthatatlan szót, vagy hogy adjanak nekik egy leckét. Inkább megpróbálják bevonni őket, hogy megtapasztalják ugyanazt az öntudati szintet, mint ők (az idegenek), ezáltal megnyithatják az utat a kommunikáció felé. (Viszont nem kell, hogy meg is oldódjon a kommunikációs probléma az epizód végére. Az embereinknek betekintést kell nyerniük, hogy mivel is van dolguk, és némi támpontot kell szerezniük, hogyan is viszonyuljanak a helyzethez.)”

Menosky gondolatkísérletében nem csupán Picard, hanem Troi, Worf és Data is helyet kapott, a narratíva tehát náluk is megkövetelte volna, hogy belső átlényegülésen menjenek keresztül. Mivel Troi számára az együttérzés a legfőbb jellemvonás, neki ezt a beállítottságot kéne félretennie, Worf esetében pedig Herkules alvilági látogatása kerülne újraértelmezésre, nála tehát az erőszak okozna olyan kiégést, mely új önfelismeréshez vezet. Picard énjében a nemesség és a szilárd integritás jelentik a falat, a kapitány így sokkal fortélyosabb és ravaszabb viselkedést demonstrálna, végeredményben pedig egy egészen más vezetői attitűdöt látnánk, mint amit megszokhattunk tőle. Ez persze nem egy romlott vagy korrupt viselkedést jelentene, hanem egy olyan hőstípust, ami saját mítoszainkban is előfordul.

Menosky úgy látta, hogy ilyen körülmények között Data lenne az, aki a leghatékonyabban tudna alkalmazkodni. Az író azt az esetet hozta példának, amikor Data Sherlock Holmes személyiségébe helyezkedett, de emellett az Elmélet és gyakorlat (In Theory) című epizódot is említhetjük, melyben úgy próbálja tökéletesíteni a párkapcsolati viszonyát, hogy eltúlzott romantikus megnyilvánulásokat gyakorol – ezen viselkedésmintáit feltehetően irodalmi és mozgóképes forrásokból meríti. Hasonlóan a korábbi esetekhez (és megfelelő mennyiségű információ birtokában), Data talán a tamariánok identitását is könnyebben felveheti, hiszen a transzformáció sokkal inkább bele van kódolva az alaptermészetébe, mint a hús-vér szereplők énjébe.

Mire a Darmok a képernyőkre került, a belső utazások jelentősen megfogyatkoztak, a négy főhősből ugyanis Picard maradt az egyetlen, akinek szembe kellett néznie a felszíni próbatétellel. Joe Menosky szerint ez az alaphelyzet már Michael Pillernek köszönhető:

“Amikor megnézte a Farkasokkal táncolót, teljesen lenyűgözte őt a tábortüzes jelenet, melyben Kevin Costner és az őshonos amerikai egy szót sem beszélnek egymás nyelvén, végül mégis megértik egymást. Michael közölte: Ez az! Egyetlen ember, egyetlen idegen, egyedül egy kihalt bolygón, egy tábortűz körül. Nem ismerik egymás nyelvét, túlságosan különböznek, idővel mégis sikerül kommunikálniuk. Talán egy óriási szörny is lehetne valahol.”

Jóllehet, a legénység más szerepet kapott, mint ahogy Menosky felvázolta, Tóth László azonban előtérbe helyezte, hogy a történetben minden TNG karakter kulcsszerephez jut, a csapatmunka pedig a Darmok olyan előnyeit domborítja ki, mely ideálissá teszi arra, hogy egy kezdő néző is bekapcsolódhasson a Star Trek világába.

3. Mémek, mint mi

Ami a tamarián nyelvet illeti, Menosky olyan forrásokból inspirálódott, amik a szavak átvitt értelmének jelentőségét, valamint a metaforák és a lélek kapcsolatának fontosságát hangsúlyozzák, ide sorolható például James Hillman (pszichológus), valamint John Ciardi (fordító és költő) munkássága. Menosky ezen kívül a kínai költészet sűrűn alkalmazott szóképeiből, valamint a Változások könyvéből (Ji csing) is sokat merített. Kristina Šekrst úgy véli, hogy a földi nyelvek is tele vannak olyan példákkal, amikor az általunk használt kifejezés nem éppen a valóságot írja le, a tamarián nyelv pedig egy extrém esete annak, amikor metaforákat használunk a mindennapi életünkben. Egy olyan spektrumon, ahol a tamariánok közlésmódja az egyik véglet, a másik pedig a képes beszéd teljes hiánya, az emberi nyelvhasználat valahol a kettő között helyezkedik el. Mivel a metaforikus megnyilatkozások minden emberi nyelvben jelen vannak, ésszerű feltételezés, hogy létezhet olyan idegen faj, ahol a kommunikáció sokkal inkább ebbe az irányba tolódik (akár egy nyelvi evolúció eredményeként, melynek során a leíró megközelítésből metaforikus gondolkodás válik).

De hogyan juthatnak el a tamariánok az űrutazásig, hogyha kizárólag metaforákban kommunikálnak? A Darmokkal kapcsolatban sokszor felmerül ez a kérdés, a látottak alapján ugyanis nehéz elhinni, hogy a bemutatott nyelv alkalmas lenne arra, hogy innovatív elképzeléseket, vagy részletekbe menő munkaterveket lehessen felvázolni. Az online terekre szakosodott nyelvész, Gretchen McCulloch maga is rámutatott, hogy a praktikusság érdekében több és választékosabb verbális építőelemre lenne szükség:

“Nem kifejezetten jó, ha új ötleteket szeretnél kifejezni, vagy olyan gondolatokat, amikre nincs bevett idióma. A fogalmazás a nyelvek egyik kulcskérdése, vagyis hogy kisebb darabokból lehessen összeállítani, hogy olyasmiről beszélj, amit még sohasem láttál.”

A kisebb építőkockák, a mondatokat felépítő szavak több mozgásteret adnak, de végső soron azt is figyelembe kell venni, hogy a gondolkodás és a megismerés is olyan tényezők, melyek szoros összefüggésben állnak a nyelvvel, így kifejezőképességünk is addig terjed, ahol a felfogásunk határai húzódnak. Gemeiner Brigitta az Enterprise kapcsán jegyzi meg, hogy a Temporális hidegháború mind a nézőknek, mind pedig a szereplőknek (és valószínűleg a készítőknek is) megpróbáltatást jelent, amikor a képlékeny esemény átadásáról és megértéséről van szó:

“A konfliktus megoldása a tértorzulásokat és temporális anomáliákat okozó gömbhálózat kiiktatása lett, lezárva ezzel a Temporális hidegháborúnak nevezett korszakot. Ami össze-vissza tartott térben és időben és a végeredményt tekintve nem is történt meg. A tényállás megfogalmazása is nehézségekbe ütközik, lévén nem állnak rendelkezésünkre megfelelő nyelvi eszközök olyan időkeretekre és viszonyokra, amelyek meghaladják a jelenlegi fizikai valóság logikai rendszerét és az arról kialakított percepcióink összességét.”

Bár a könyvek nem képezik a kánon részét, a Darmokkal kapcsolatos kérdésekre egy TNG antológiában, a The Sky’s the Limit-ben találhatunk támpontokat, a Friends with the Sparrows című történet ugyanis mélyebb betekintést enged a nyelvtanulás és a kulturális élet folyamataiba. A novella ismerteti, hogy a gyermekek egytől egyig megtanulják a metaforák mögötti elbeszéléseket, a jelentés megértésébe és elsajátításába pedig alapos tréninget fektetnek, melynek része a történetek rendszeres felmondása, átismétlése. A jelentést nem csupán a kifejezések, hanem a hangsúly és a különféle gesztusok is nagyban befolyásolják, ezek a nonverbális megnyilvánulások pedig nem biztos, hogy dekódolhatók, amikor egy csillaghajó legénysége univerzális fordítót használ. Ami igazán érdekes, hogy mérnöki és egyéb szakterületeken egy zenei nyelv is kialakult, a muzikalitás segítségével így egyenletek, számítások és precíz utasítások közölhetők, ez pedig magyarázatot ad arra, hogyan lett a tamariánokból egy technológiailag fejlett, űrutazásra képes faj. A Friends with the Sparrows arra is rávilágít, hogy a tamariánok gyökeresen más agyi felépítéssel rendelkeznek, mint a legtöbb humanoid faj, ebből kifolyólag alátámasztható, hogy másfajta időszemléletet és önképet alakítottak ki (hasonlóan Joe Menosky elképzeléséhez).

Egy másik nyelvész, James Harbeck is úgy véli, hogy sokkal hihetőbb lenne, ha az epizódban látott kommunikáció nem fedné le az összes interakciót, mely a tamariánok között történik, ehelyett csupán egy érdekes szeletéről lenne szó. Harbeck olyan példát említett, melyben a metaforákra épülő közlés szertartásos célokat szolgálna, a szokást pedig akkor alkalmaznák, amikor diplomáciai érintkezésre kerül sor. Egzotikus ceremóniák egyébként későbbi Star Trek sorozatokban is előfordulnak, elég, ha csak a Voyager Makrokozmosz (Macrocosm) című epizódjára gondolunk, melynek elején Neelix lendül bele egy idegen protokollba, aki sajátságos mozdulatok kíséretében hoz helyre egy balszerencsés kapcsolatfelvételt, miután Janeway vérig sértette a Tak Tak képviselőit (megbotránkozást okozva a csípőre tett kezével). Egy másik kirívó eset, amikor Archer motoros fűrészt ragad, hogy végrehajtsa a kreetassai nép szertartását (a nyilvános kiengesztelés ebben az esetben azért szükséges, mert Porthos megjelölt egy szent fát – a furcsa eseményt az Enterprise sorozat Egy nehéz nap éjszakája című epizódjában láthatjuk).

Többen kiemelték, hogy hasonló nyelvet nemigen ismerünk (a tamariánok közlésmódja még a mesterséges nyelvek között is egyedi), a Darmok azonban kitűnően megjósolta az internetes mémkultúrát. Harbeck azért hangsúlyozta a diplomáciát, mint lehetséges közeget, mert a mémek is úgy működnek, hogy a kommunikációnknak csupán egy kicsiny szeletét jelentik, a nyelvi struktúráink viszont más alapokra épülnek. Csakúgy, mint a Darmokban idézett szövegek, a mémek jó része is intertextuális, tehát az elhangzott mondatok önmagában nem elegendőek, hogy értelmezzük egy tamarián mondandóját, a teljes befogadáshoz ismerni kell a megfelelő hátteret, a narratíva egészét. Ezekbe a gátakba nyelvtanulás során is beleütközhetünk, vannak ugyanis olyan idiómák, amik első látásra nem biztos, hogy maradéktalanul megérthetők. Ebben az esetben nem megyünk sokra, ha a szó szerinti olvasattal próbálkozunk, legtöbbször tehát az a célravezető, ha a fordítók másik idiómát keresnek. A két kultúra ilyenkor különböző gyökerű és történetű, de azonos jelentésű idiómával kapcsolható össze.

A mémkultúra működése nem teljesen nóvum, hiszen régebben is előfordult, hogy az emberek idézeteket, popkulturális referenciákat vagy szimbólumokat címeztek egymásnak (McCulloch ezt úgy fejezte ki, hogy egy létező kommunikációs forma egy másik médiumban terjesztette ki magát). Ettől függetlenül elmondható, hogy az online tér másik szintre emelte a jelenséget, a mémek ugyanis tágabb közösségeket is elérhetnek, a virális tartalmak pedig sokféle változatban és eltérő célzattal is beépülhetnek a közlésekbe. Amikor közéleti történések interpretálásáról, vagy különböző poszt- és kommentreakciókról van szó, Az új nemzedék is kínálkozó alapanyagot jelent, ha gondolatainkat és véleményünket mémek formájában nyilvánítanánk ki. A tenyérbe temetett arc (facepalm) például sokkal gyakrabban köthető Picard kapitányhoz, mint a jelenség egyik fő kultúrtörténeti forrásához, a Henri Vidal alkotta Káin szoborhoz. Míg a Darmok egy szűkebb, de eleven kommunikációs formát szimbolizál (és bizonyos formában jósol meg), Az új nemzedék vizualitása és narratív fordulatai jelentős “szókinccsel” látják el az internetes nyelvet, ideértve magát a Darmok című epizódot is.

Egy későbbi rajzfilmsorozat, a Lower Decks már arról tanúskodik, hogy a tamariánok a Csillagflottában is megtalálhatják a helyüket, az univerzális fordító pedig olyan fejlődésen ment keresztül, hogy a kommunikációban a metaforikus közlésmód sem jelent akadályt. Erre az áttörésre lehet, hogy nem is kell várni a 24. századig, hiszen Peter A. Jansen és Jordan Boyd-Graber olyan kutatást publikáltak, melyben egy nyelvi algoritmust vettek igénybe, hogy angol kifejezéseket fordítsanak tamarián frázisokká. A fordítóhoz adatbázist hoztak létre, mely az epizódból, illetve a kapcsolódó könyvekből meríti az információkat, a rendszer hatékonyságát pedig 76%-os pontosságban állapították meg. Jansen és Jordan hangsúlyozzák, hogy a gesztusoknak óriási szerepe van, amikor a tamarián nyelv konkrét cselekvést és helyzeteket ír le, a nonverbális jelek pedig erősen kontextusfüggők. Erre magában az epizódban is láthatunk példákat, hiszen Dathon többször változtat hanglejtésén, mondandóját pedig különböző gesztikulációk kísérik. Arra is rámutattak, hogy bár nem praktikus, a tamariánok rengeteg kifejezést forgalmaznak, hogy részletes leírásokat alkothassanak, a friss jelenségek és megfigyelések pedig új módosító tagokat, valamint osztályokat adhatnak hozzá a referenciák adatbázisához. Míg a “Darmok és Jalad Tanagránál” egy általános, magasabb rendű kifejezés két idegen együttműködésére, a “Picard és Dathon El-Adrelnél” már egy konkrét kapcsolatfelvétel, mely ugyanebbe a kategóriába sorolható.

4. Amikor a zaj ledől

A Darmok alaposan próbára teszi, amit a kommunikációról gondolunk, az epizódot pedig sokszor kétkedés övezi, ennek dacára mégis kijelenthető, hogy Joe Menosky története megkerülhetetlen része annak, amit Star Trek életérzésként ismerünk. Ebben a világban a kapcsolatteremtés, valamint egymás megértésének a szándéka jócskán túlmutat azon, amit nyelvi eszközökkel kifejezésre tudunk juttatni, emellett pedig arról is szemléletes példázatot kapunk, hogy a bennünk élő civilizáció mekkora jelentőséget hordoz, a hagyományaink, egymásnak átadott meséink pedig identitásunkat, lényegi részünket közvetítik. A Darmok elementáris élmény, mely minden sci-fi kedvelőnek ajánlott, ez a hősköltemény pedig olyan távolságokba juttatta a Star Treket, ahová azóta is csak kevesen merészkedtek.

Források

címkék | Darmok | Star Trek: Az új nemzedék | TNG

Legutóbbi műsorunkban

Címkefelhő