Míg manapság fel sem kapjuk a fejünket, ha ismerős karakterek ugrálnak a Star Trek sorozatok (és egyúttal a különböző korszakok) között, James Doohan vendégszereplése nem csupán a nézőknek, de Az új nemzedék készítőinek is örökre szóló élmény maradt. A TNG kezdetén az eredeti sorozat tiltott ihletforrásnak minősült, a makacs (és sok esetben kritizált) önfegyelem viszont mégiscsak meghozta gyümölcsét, hiszen Scotty felbukkanása azóta is olyan esemény, amely még a sokadik megtekintés alkalmával sem veszít ünnepi erejéből.
Scotty a gépben
A transzportertárolós alaptörténetet Michael Rupert nyújtotta be, aki egy szabadúszó író volt. Rupert sztorijában már felbukkant egy karakter, aki 80 éve a tárolóban ragadt, de a történetet a sorozat készítői elutasították. Ronald D. Moore valóban nem látott fantáziát a sztoriban, később azonban rájött, hogy maga a koncepció mégis megérdemelne egy esélyt, és miután lecsaptak az ötletre, Michael Piller eljátszott a gondolattal, hogy a szóban forgó egyén akár egy olyan karakter is lehetne, akit az eredeti sorozatból (TOS) már jól ismerünk. Bár a sorozat belső szabályzata leszögezte, hogy a készítők nem vesznek olyan forgatókönyvet, mely a Kirk idejéből származó karakterekre, vagy az ő leszármazottaikra épül, ez az epizód végleg megszüntette a producerek hozzáállását, mely szerint Az új nemzedéknek szigorúan tartózkodnia kell az előzményektől. Moore így magyarázta az áttörést:
„A korábbi szezonoknál úgy éreztük, ennek a sorozatnak önállóan is meg kell állnia a helyét. Már az elején eldöntöttük, hogy nem térünk vissza korábbi történetszálakhoz, és nem beszélünk a régebbi szereplőkről, illetve nem fogjuk szerepeltetni a fiaikat és lányaikat a sorozatban. Egymagunkban is helyt kell állnunk. Ez a hozzáállás sokáig előre is vitte a sorozatot. A Sarek volt az első olyan alkalkalom, hogy már elég biztosnak éreztük magunkat ahhoz, hogy egy kicsit jobban foglalkozzunk a mögöttünk álló történelemmel, az Újraegyesítés után pedig olyasmi volt a tapasztalat, hogy ‘Oké, ez nem is volt olyan rossz, tudunk ilyet csinálni, és közben nem ártunk a saját sorozatunknak.’ Nyugodtan csinálhatunk olyan epizódokat, melyekben a régi sorozatra utalunk, ettől a miénk nem fog romba dőlni. Amikor A múlt emlékeire került a sor, már nem voltak belőle nagy viták.”
A forgatókönyv kidolgozását eredetileg Brannon Braga kapta volna, de mivel az eredeti sorozat, valamint Scotty karaktere kapcsán egyáltalán nem volt tájékozott, úgy érezte, hogy Ronald D. Moore-nál jobb kezekben lesz a történet. Moore valóban hatalmas rajongója volt a TOS-nak, így örömmel elvállalta a feladatot, Braga pedig amúgy is szívesebben dolgozott a többi forgatókönyvön, a fejlesztés alatt álló sztorik közül leginkább az Egy maréknyi Data (A Fistful of Datas, TNG 6×08) kötötte le a figyelmét.
Mielőtt Scotty szóba került, az írók több eredeti sorozatos karaktert is megfontoltak, egy ponton pedig Kirk szerepeltetése is felmerült, de a készítők végül gyorsan leszűkítették a lehetőségeket. Moore így emlékezett vissza a választásra:
“McCoy túl öreg, Spock éppen James Bondot játszik a Romuluson, Kirk pedig egyszerűen szóba sem jöhetett, mert túl sok mindent vonzana magával. Nem, mintha bármi baj lenne a többi karakterrel, de Scotty hordozta a legnagyobb szórakozás lehetőségét. Ő a legérdekesebb, mert sok mindent tudunk róla. Sulu, Chekov és Uhura jó karakterek, de nincs annyi jól felismerhető tulajdonságuk, mint Scotty-nak, nevezetesen a hajtóművel kapcsolatos megszállottsága, illetve az ivászat. Tudtuk, hogy Geordi és közte kialakíthatunk valamilyen kapcsolatot. Valamilyen szinten már eleve készen állt rá, hogy egy ilyen epizódban szerepelhessen.”
Újgenerációs szakadék
Ronald D. Moore és írótársa (valamint a hatodik évad tudományos tanácsadója), Naren Shankar hangsúlyozták, hogy bár Scotty és Geordi egyaránt gépészek, de más embertípusok, ez az eltérés pedig súrlódásokhoz vezet, a nézeteltérést ráadásul az eltelt évtizedek is súlyosbítják. Míg Scotty született gépész, és valószínűleg a szabadidejében is tervrajzokat nézeget, Geordi a hídon kezdte karrierjét, és simán ki tud kapcsolódni anélkül is, hogy műszaki tartalmú dolgokkal foglalkozzon. Scotty-ról azt is tudjuk, hogy nem riad vissza a szokatlan (és nem feltétlenül szabályszerű) megoldásoktól, Geordi azonban nem feltétlenül keresi az unortodox megközelítéseket.
A rendező Alexander Singer nagy figyelmet fordított rá, hogy a gépészek közötti konfliktus megfelelően legyen bemutatva. Bár Singer tartott tőle, hogy Geordi kezdeti attitűdje nem fog tetszeni a közönségnek, miután beszélt LeVar Burtonnel, a színész professzionalitása meggyőzte őt, és forgatás közben nagyon pozitív élményeket szerzett (tapasztalata szerint az alakítások menet közben is gördülékenyen alakíthatók és finomhangolhatók voltak). Singer kezdetben szkeptikus volt Ronald D. Moore konfrontatív megközelítésével kapcsolatban, de a sikeres forgatás után belátta, hogy az írónak igaza volt, a két gépész kapcsolatának fejlődése pedig lenyűgözte őt.
A rendezőnek azzal kapcsolatban is kérdések voltak a fejében, hogy James Doohan képes lesz-e eljátszani ezt a drámai és megterhelő szerepet. Ez nem csupán az idősödő Doohan miatt volt kérdés, hanem amiatt is, hogy az eredeti sorozatban (vagy a mozifilmekben) sosem kapott olyan központi szerepet, ahol ennyire az ő vállaira helyezték a drámát. Singer ebből kifolyólag Doohannal is elbeszélgetett, a találkozás során pedig kiderült, hogy a színész odaadóan viszonyul a szerephez, így Burton után Doohan is sikeresen lenyugtatta Singer kedélyeit. A forgatáson csak egyetlen olyan eset volt, hogy Doohan-t nagyon kimerítette egy technoblabla, ettől eltekintve a színész messze felülmúlta Singer várakozásait. Amikor a forgatáson a régi hídon játszódó jelenetet vették fel, Doohan alakítása Singer-t és a helyszínre látogató feleségét is mélyen meghatották. Singer egyébként maga is rajongója volt az eredeti sorozatnak, és már a 60-as években is szerette volna, ha részt vehet a produkcióban. Akkoriban (többek között) a Mission: Impossible sorozaton dolgozott, és többször is közel került a Star Trekhez (még Roddenberry-vel is találkozott), de ebben az időszakban sajnos nem jött össze, hogy bele is tudjon folyni a sorozat munkálataiba.
Az eredeti forgatókönyv szerint Scotty nem csupán a régi hidat látogatta volna meg, de a szimulációban egykori legénysége is megjelent volna, akikkel ő és Picard is interakcióba kerülnek. Az egykori tisztek jelenlétét régi felvételek felhasználásával oldották volna meg, de ez az elképzelés végül nem valósult meg, mert nem fért bele a költségvetésbe. A módszert, mellyel Kirk legénysége újra megejelenik, végül a Deep Space Nine sorozatban, a Klingonok, kémek, és más szőr-nyűségek (Trials and Tribble-ations, DS9 5×06) című epizódban alkalmazták.
USS Jenolan
Ronald D. Moore egy audiokommentárban osztotta meg, hogy a Jenolan elnevezése egy emlékezetes utazáshoz kötődik:
“Nos, azért neveztem Jenolannak, mert az azt megelőző nyáron, amikor vakációra mentem – bármikorra is esett az a pár hét értékes pihenőidőnk – Naren Shankar, Suzie Plakson, George Takei, Guy Vardaman és én egy ausztráliai Star Trek rendezvényt látogattunk meg. Az egyik hely, ahova elvittek minket, egyfajta turistalátványosság volt, amit Jenolan-barlangnak neveztek. Ez egy gyönyörű barlangrendszer volt, amit be is jártunk. Emlékszem, ahogy ott sétáltunk, és rendkívül sötét volt – nyilván, mivel egy barlangról beszélünk – majd egyszer csak elértünk egy olyan helyre, ahol gyertyák világítottak, illetve lágy fény terítette be a helyiséget. Mindannyian ott álltunk, amikor Suzie Plakson egyszer csak elkezdte énekelni az Amazing Grace-t. Valahol meg is van róla a felvétel. Amikor két hete találkoztunk, megfenyegettem, hogy feltöltöm a YouTube-ra. De ez egy emlékezetes élmény volt, és ezért neveztem el a hajót Jenolanak.”
Fordított polaritás
Annak ellenére, hogy az epizód töretlen népszerűségnek örvend, a rajongók több technikai és kontinuitási hibára is rendszeresen rá szoktak mutatni. Amikor például Scotty visszatér (és elhangzik az Enterprise neve), az egykori főgépész rögtön azt feltételezi, hogy egyenesen Kirk sietett a megmentésére. Ez a mondat ellentmondásban van a Nemzedékek mozifilmmel, aminek az eleje még az epizód előtt játszódik, és Kirknek nyoma vész – ennek az eseménynek maga Scotty is szemtanúja volt. Ronald D. Moore (aki a Nemzedékek társszerzője) bevallotta, hogy a mozifilm íráskor tudatában volt a problémának:
“Hogy feloldjuk a Scotty/Relics ellentmondást, annak az lett volna az egyetlen módja, hogy Scotty-t nem szerepeltetjük a mozifilmben. Ezt az áldozatot nem voltam hajlandó meghozni, mert azzal az egy mondattal is könnyen megmagyarázható, hogy Scotty egyszerűen össze volt zavarodva. Most is így döntenék.”
Az epizód regényváltozata egy másik magyarázetot is felkínál, Guinan ugyanis elárulja Chekovnak, hogy Kirk még életben van a Nexuson belül. Lehetséges, hogy ez az információ Scotty-nak is a tudomására jut.
Egy másik baki, hogy Geordi és Scotty úgy transzportálnak el a Jenolan-ról, hogy a hajó pajzsa nincs leeresztve (hiszen az tartja a kijárati ajtót). Ronald D. Moore így kommentálta az esetet:
“Ez egyértelműen hiba volt. Nem gondoltam bele, nem vettem észre, a producerek sem vették észre, de még a tudományos tanácsadóknak sem keletette fel a figyelmét. Pedig ezt egyetlen mondattal is megmagyaráthattuk volna, amit a párbeszédbe helyezünk.”
Az epizód végén Troi is elbúcsúzik Scotty-tól, de az elköszönés furcsán hat annak fényében, hogy az epizód közben nem is találkoztak. Valójában létezik egy törölt jelenet, amelyben Troi meglátogatja Scotty-t. Scotty először kedvesen viselkedik vele, de amikor kiderül, hogy Troi egy tanácsadónő (illetve pszichiáter), akkor ideges lesz, kimegy a szobából, és elmegy inni a Csillagbárba. Moore és Marina Sirtis is sajnálták, hogy a jelenet nem maradhatott az epizódban, de a hosszúság miatt dönteni kellett, hogy mit vegyenek ki belőle.
Dyson-gömb
Ronald D. Moore úgy írta meg a forgatókönyvet, hogy amikor a Dyson-gömb méreteiről volt szó, egyszerűen csak feltüntette a szövegben, hogy “tech”. Ezeket a részeket a tudományos szakértő, Naren Shankar számszerűsítette. A Dyson-gömb szerepeltetése egyébként régóta tervben volt, de mivel sokáig elhúzódott, említése egyfajta belső poénná vált.
A múlt emlékeit a Dyson-gömb ötletgazdája, maga Freeman Dyson is megtekintette. Bár az epizód tudományos megalapozottságát a fizikus nonszensznek tartotta (saját elképzelését sem véve teljesen komolyan), “egyszerű” nézőként jól szórakozott a látottakon.
Dacára az ismert hibáknak, az epizód nagy büszkeséggel töltötte el a stábot, főleg azokat, akik az eredeti sorozat rajongói voltak. Ronald D. Moore így nyilatkozott a folyamatról:
“Azt hiszem, hogy számomra ennek az epizódnak a megírásához kötődik a legtöbb örömteli élmény. Személyes értelemben ez a legjobb, amit valaha írtam. Ez jelentette számomra a legtöbbet, mert rezonált a Star Trekkel kapcsolatos érdeklődésemmel, ami régre nyúlik vissza. Racionálisan nézve nem biztos, hogy ez a legzseniálisabb dolog, amit valaha írtam, de rengeteget jelentett számomra.”
Bár Rene Echevarria egyáltalán nem dolgozott rajta, a végeredmény őt is lenyűgözte:
“Rajongóként annyit tudok mondani, hogy el sem olvastam, egyből megnéztem. Elragadó volt, a hídon játszódó jelenet pedig csodálatos. Könnyeket csal az ember szemébe, az utalás a zöld italra pedig bámulatos volt. A Dyson-gömb fantasztikusan nézett ki, a menekülés pedig egy szép Millenium Falcon pillanat volt, amit ügyesen meg is valósítottak.”
Amikor a Deep Space Nine-ban a Trials and Tribble-ations epizódra kerül a sor, Ronald D. Moore mellett végül Rene Echevarria is megkapta a lehetőséget, hogy közreműködjön egy eredeti sorozat előtt tisztelgő epizódban.
A múlt emlékeiről a 288. adásunkban beszélgettünk, melyben az epizód háttere és mondanivalója mellett a szinkronos érdekességekre is kitértünk:
