Kezd összeállni a Khan audiodráma

Szerző: | 2025.03.05 | hír

A Khan haragja rendezője, Nicholas Meyer már évekkel ezelőtt papírra vetette, hogy hogyan is képzelné el Khan száműzetését, de a koncepció sajnos fiókba került, a nézők így sosem tudhatták meg, mi is történt pontosan a Ceti Alpha V-ön. Bár filmre vagy sorozatra továbbra sem számíthatunk, egy ideje már tudjuk, hogy Meyer forgatókönyve mégis megvalósul, a történet ugyanis audiójátékként kapott zöld utat. Akiket érdekel, hogy mi történt Az alvó oroszlán és a második mozifilm között, azok podcast formájában hallgathatják majd meg a sztorit, ezen a héten pedig több információval is gazdagabbak lettünk.

A produkciót korábban Star Trek: Ceti Alpha V-ként ismerhettük, de a végleges cím még ennél is lényegre törőbb, hiszen ezentúl Star Trek: Khan-ként hivatkozhatunk a történetre. Az audiódráma valóban Meyer forgatókönyvén alapul, de az adaptálásban Kirsten Beyer és David Mack is részt vettek. Míg Beyer korábban a Voyager könyveiről, a közelmúltban pedig a Discovery, a Picard és Különös új világok kapcsán lehet ismerős, Mack a Star Trek regényeivel és novelláival tette le a névjegyét, de társszerzőként két Deep Space Nine epizódban is felbukkant. Mack nemrég a közösségi médián osztott meg részleteket a Khan hátteréről:

  • A történet 9 epizódra lesz osztva, nagyjából félórás etapokban (hol több, hol kevesebb).
  • Nem csupán a szereplők szavait, de hangeffekteket és zenei aláfestést is hallhatunk majd.
  • A két főszereplőnek Naveen Andrews (Khan) és Wrenn Schmidt (Marla McGivers) adják a hangjukat. Andrews főleg a Lost-ból, Schmidt pedig a For All Mankind-ból lehet ismerős.
  • Már minden szereplőnek felvették a szövegeit, a többi színészt később (a következő hónapokban) fogják bejelenteni.
  • A Khan több podcast platformon is elérhető lesz, de Mack még nem tudta megmondani, hogy egyszerre, vagy epizódonként jelenik majd meg.
  • A rajongók érdeklődtek, hogy szóba kerülnek-e az eugenikus háborúk, különösen azért, mert az eredeti sorozat (TOS) a 90-es évekbe, a Különös új világok pedig a korai 21. századba helyezte az eseményt. Mack azt nyilatkozta, hogy lesznek utalások az eugenikus háborúra, de nem lesznek évszámhoz kötve. Maga a történet közvetlenül Az alvó oroszlán után veszi fel a fonalat.
  • A történet egyáltalán nem kötődik Greg Cox ‘Eugenics Wars’ könyveihez, a Star Trek: Khan kizárólag Nicholas Meyer ötletein alapul.
  • Bár tudjuk a sztori végét, Mack azt ígérte, lesz pár fordulat és meglepetés, amire nem számítunk.
  • Amikor a rajongók azt is kifejezésre juttatták, hogy nem túl fantáziadús a logo, Mack azt válaszolta, hogy a sajtóbejelentéshez készült Star Trek: Khan felirat még változhat.